Boldogság Földközelben

Vajon hol lakik a boldogság? Van-e egyáltalán boldogság vagy ez csak egy illúzió? Bizonyos érzésekkel kapcsolatosan már azt asszociáljuk, hogy ez a boldogság. Például egy finom étel, egy kellemes innivaló, egy szép táj, egy gyermekmosoly vagy egy önfeledt kacagás kapcsán.

Azt hiszem nincs olyan ember, aki ezt ne kérdezné meg jó párszor az életében vagy ne gondolkodna el erről, amikor látszólag boldog embereket lát. Látszólag!? Teheti fel magában a kedves olvasó ezt a kérdést: nincs ennek kicsit pesszimista hangvétele?

Nos, Kepes András legújabb könyvét olvasva, melynek címe „A boldog hülye és az okos depressziós” remek képet kapunk arról, hogy mennyire árnyalt tud lenni ez a fogalom. Véleménye szerint ez a legszubjektívebb dolog, amivel itt a Földön találkozhatunk. Kiegészítve gondolatát én azt mondanám, hogy ez teszi ilyen komplexé a földi életünket: a boldogság.

Hiszen mindannyian ezt keressük vagy szeretnénk megtudni, hogyan érhetjük el. Esetleg milyen formában jelenik meg számunkra.

Kepes saját életének apró történetein keresztül járja körül a boldogság témáját. Aki egy önéletrajzi könyvre számít, az valószínűleg egy kicsit csalódni fog, mert sokkal több pszichológiai kutatást ismertet olyan módon, hogy ezek tanulságát vagy eredményét próbálja a saját életében megélt eseményeken keresztül láttatni. Azért nem kell nagyon megijedni, a könyv hangvétele nem ennyire komoly. Kepes humora egy pillanatra sem hagyja cserben az olvasót.

Szüleivel kezdi a történetét, akik miután hazaérkeznek az ötvenes évek végén Bejrútból, ahol édesapja külkereskedő volt egy másfél szobás lakásban találnak otthonra, hogy két gyermeküket felneveljék. A félszobán Kepes és nővére boldogan osztoznak addig, amíg fel nem nőnek. A hazaérkezés és a lakás megtalálása mai szemmel nagyon nyomorúságosnak tűnik. Édesapja a külföldön megkeresett dollárt a lehető legrosszabb árfolyamon váltja át, a gyerekeket pedig egy nevelőotthonból hozzák ki, hogy egyesítsék a családot ebben a lakásban, mert a korábbi társbérletbe már nem tudnak visszatérni. Ugye, hogy mai szemmel ezeken a sorokon elborzadunk?

A boldogság mérőeszköze abban a korban más volt. Nem az, hogy ki mennyi pénz tud hazahozni külföldről és esetleg eldugni, abból mekkora házat vagy lakást tud venni. Papájának az elismerés, a nyelvtudás és az arabokkal folytatott sikeres üzlet volt a boldogság kulcsa. Szerinte nem kellett sok pénz akkortájt a boldog élethez, mivel az oktatás, az egészségügy és a nyaralás ingyen volt. És másra nagyon nem is volt szükség.

Ahogy a könyvben is olvastam, manapság a boldogságot a sikerrel azonosítjuk, mivel sikerkultuszban élünk. Az boldog, aki sikeres és az sikeres, aki ismert. Ezen lamentál Kepes is, amikor a Fasori Gimnázium matematika tanáról ír. Rátz László jó pár Nobel-díjast tanított, ugyan nem közismert, de az eredmény szempontjából érdeme elvitathatatlan. Akkor ő most sikeres volt vagy sem?

Kepes újságírói karrierje és ismertsége csúcsán kerül élete legválságosabb időszakába, mondhatnánk, amikor a legsikeresebb. Ötven éves, amikor halálos betegséggel diagnosztizálják, elveszíti az állását és véget ér második házassága. Azt hiszem innen elég kevés ember mondaná azt, hogy leszek én még nagyon boldog. Pedig esetében így lesz…

Azt gondolom, hogy az évekkel mindenki rájön arra, hogy mi az ő személyes boldogságának a titka, milyen út vezet arra és hogyan tudja azt fenntartani. A pénz és a siker biztosan nem, ahogy ezt megtudtam a könyvből is. Nemcsak a kutatások igazolják ezt, hanem a saját tapasztalatom is ez kezd lenni. Az örömteli élményt vagy tevékenységet nem szabad lerántani a jutalom és az anyagi világ szintjére.

Kepes azért próbál egy elixírt adni a boldog élethez, ami írása alapján a következőkből áll: autonómia, azaz az egyén önállóan dönt életéről, a társas kötődés és a kompetencia.

Az első kettő között szerintem érdemes megtalálni az egyensúlyt, hiszen az én szabadságom vagy autonómiám kárára kell kapcsolódnom a többiekhez. Ha másokkal vagyok, nem tudok csak magammal lenni és fordítva – tartja a bölcs mondás.

A kompetenciával teljesen egyetértek, nincs is annál boldogabb dolog, mint amikor értünk valamihez, amikor egy területen hasznosak tudunk lenni és úgy érezzük, hogy értéket állítunk elő.

Legyen szó akár egy pici apróságról, például az amerikai palacsinta elkészítésének módjáról, amit pár hete tanultam meg. Micsoda boldogsággal töltött el, amikor beleharaptam, de lehet, hogy csak egy röpke jóleső érzés volt, egy illúzió?

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós című könyv alapján.