-
Párizs és a francia nyelv titkai
Mindig nagy öröm ér, amikor egy ismerősöm megkeres azzal kapcsolatban, hogy segítsek gyerekének a francia nyelv elsajátításában. Ez óriási öröm nekem, még akkor is, ha csak pár órára kérik a segítségemet. Ilyenkor igyekszem nemcsak az adott nyelvtani feladatra vagy magyarázatra koncentrálni, hanem abból a rengeteg élményből is ízelítőt adni, amit a francia nyelvtudásomnak köszönhetek. Először a 90-es évek végén 17 évesen jártam Párizsban két osztálynyi gyerekkel és két francia tanárnővel. Ezután az út után emlékszem, kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy én is francia tanár legyek. Sajnos vagy szerencsére másfelé vitt az élet, azonban az idegennyelvek tanulásával és tanításával kapcsolatos rajongásom továbbra is töretlen. Azóta is, ha kapok a sorstól erre…
-
Miből lesz a cserebogár?
Lassan itt a tavasz, de most mégsem a cserebogarakról szeretnék írni, hanem arról, hogy néha látok olyan gyerekeket, akik jó pár dolgot nem tudnak még úgy megcsinálni, mint a velük azonos korú társaik. Sem a külsejük, sem a belső világuk nincs olyan érettségi fokon. Aztán az évek múlásával nemhogy ledolgozzák ezt a hátrányt, hanem még túl is tesznek korábbi társaikon. Ennek mi az oka? Hogyan tudják ezt páran megtenni? Valakinek pedig miért nem sikerül soha? Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor Gavin Edwards: Tom Hanks szerint a világ című könyvét olvastam. Vajon mennyire van hatással ránk az, hogy milyenek voltunk gyerekként, fiatalként? Kik voltak a szüleink vagy mennyire volt könnyű…
-
Boldogság Földközelben
Vajon hol lakik a boldogság? Van-e egyáltalán boldogság vagy ez csak egy illúzió? Bizonyos érzésekkel kapcsolatosan már azt asszociáljuk, hogy ez a boldogság. Például egy finom étel, egy kellemes innivaló, egy szép táj, egy gyermekmosoly vagy egy önfeledt kacagás kapcsán. Azt hiszem nincs olyan ember, aki ezt ne kérdezné meg jó párszor az életében vagy ne gondolkodna el erről, amikor látszólag boldog embereket lát. Látszólag!? Teheti fel magában a kedves olvasó ezt a kérdést: nincs ennek kicsit pesszimista hangvétele? Nos, Kepes András legújabb könyvét olvasva, melynek címe „A boldog hülye és az okos depressziós” remek képet kapunk arról, hogy mennyire árnyalt tud lenni ez a fogalom. Véleménye szerint ez a…
-
Kreativitás, a bennünk szunnyadó legnagyobb csoda.
Mit jelent a kreativitás és vajon mindenki tud kreatív lenni? Miben tud ez kifejeződni? Feltétlenül láttatni kell azt, amiben megnyilvánul a kreativitásunk? Megannyi kérdést tudnék még feltenni, hiszen ez az egyik kedvenc témám… Sokszor tapasztaltam életem folyamán, hogy a kreativitás sokkal több területen tud jelen lenni az életünkben, mint azt gondolnánk. Véleményem szerint egy jól szervezett kirándulásban, egy finom téli uzsonnában vagy egy egyszerű szombati nagytakarításban is segítségünkre lehet, ha tudunk kreatívak lenni. Ebben a hónapban lesz egy éve, hogy elindítottam ezt a honlapot. Bizony előfordul, hogy felteszem magamban a kérdést, hogy elég kreatív vagyok-e, tetszik-e az olvasóknak, és egyáltalán van-e ennek értelme. Ezek az érzések hol felerősödnek bennem, hol…
-
A magyar Marco Polo, gróf Benyovszky Móric nyomában
Három nap erejéig az egyik tematikus kereskedelmi csatorna jóvoltából egy buszon utazhattam, ami Rio de Janeiro és Lima között közlekedik a híres Transoceanica útvonalon. A több mint hat ezer kilométeren keresztül tartó út az Amazonas őserdejétől az Andokon át egészen a Nazca vonalakig megy, amíg meg nem érkezik Peru fővárosába. Ez nem egy turista csalogató reklámfilm volt, sokkal inkább egy dokumentum film, ami nagyon reálisan mutatta be az út mentén élők nehéz életét és azt a megváltoztathatatlan tényt, hogy bizony a gyarmatosítók itt inkább pusztítottak és kizsákmányoltak, minthogy fenntartható és hosszú távú fejlődést hoztak volna. Döbbenetes volt nézni a képkockákat, hogy a 250 évvel ezelőtti, mondhatjuk elhibázott gyarmatosítási módszerek hatásával…
-
A „femme libre”, azaz a szabad nő.
Alig várom, hogy hazaérjek az újonnan beszerzett három könyvvel, amit még könnyű olvasmányként elolvashatok az elkövetkezendő pár hétben. Augusztus vége van, de én azt sejtem, hogy csodás időszaknak nézünk elébe még szeptember első pár hetében is. Olyan könnyedséget érzek magamban ezen a kora estén, ezt hívom a lazulós este előszelének: semmi kapkodás, nincsenek kötelezettségek, a finom vacsora után bármit megtehetek. Párom hasonló hangulatban, így kényelmesen osztozunk a kanapén, én nézegetem a legújabb szerzeményeimet, egymásra teszem őket, forgatom, szagolgatom a lapokat, bele-bele olvasok az egyikbe. Ezt az idilli csendet töri meg harsány nevetésem, amit Pamela Druckerman Bonjour Madame című könyvének első öt oldala után már nem tudok magamban tartani. Kedvesem kérdően…
-
A mesterség apáról fiúra száll, vagy mégsem?
Én azt hittem, hogy itt csak a kilátás lesz, amikor egy széles csigalépcső első fokára lépek, hogy feljussak a majdnem 25 méter magas kőtoronyba. Ahogy recseg a lábaim alatt a régi fából készült lépcső, úgy nézek felfelé és látom, hogy galériaszerűen kisebb kiállítótermek vannak emeletenként. Elérem az első szintet, ahol a vitrinek mögött iparosok által használt régi szerszámok vannak kiállítva, a falakon sárga portrék, néhol öt generációra visszamenőleg. Csak férfiakat látok, hosszú bajusszal, szigorú tekintettel, sötét felöltőben, világos ingben, sehol egy nő vagy egy lány, mindenhol a mesterség apáról fiúra szállt… A kiállított tárgyakba teljesen belefelejtkezem. Amikor egy fényképész kellékeihez érek, fel sem ismerem a mesterséget, hiszen már olyan nagyot…
-
Az életkor csak kifogás lehet, de nem akadály.
Mivel a nyár derekán születtem, így a születésnapomat szinte egész nyáron ünneplem aszerint, hogy éppen ki ér rá, hiszen mindenki nyaral. Nővérem is emiatt hívott fel pár héttel ezelőtt, hogy találkozzunk a belvárosban és egy könnyű nyári ebéd mellett ünnepeljünk egy kicsit. Ősfákkal teli kertben találunk rá egy kellemes teraszra, amit óriási fehér napernyők védenek a naptól miközben könnyedén alájuk fúj a kellemes szellő. Olyan, mintha Párizsban egy kávéház teraszán ülnénk…Minden tökéletes, hogy az elkövetkezendő egy órát együtt töltsük. Az ajándék jellege nem meglepő számomra, hiszen mi más lenne, mint egy könyv. Viszont ahogy kezembe veszem a könyvet, nem igazán tudom leplezni a meglepettségemet: Brigitte Macron életrajzi könyvét tartom a…
-
Nők a feminizmus előtt…
Már gyerekkoromban olyan nők voltak az ideáljaim, akik erősek voltak és függetlenek. Sokszor néztem olyan filmeket, ahol a főszereplőnő egyedül, függetlenül hozott döntéseket arra vonatkozóan, hogy hol élt és kivel, mit csinált, kihez fordult segítségért. Nagyon tetszett az a középkorú szomszéd hölgy is, aki egy sötétzöld selyem pongyolában, kontyba feltűzött vörös hajával, vasárnap délutánonként kávéra, süteményre vagy egy pohár borra invitálta a szomszédokat…számomra ő olyan volt, mit akiket ezekben a filmekben láttam: erős, határozott, méltóságteljes és független. Gyakran elgondolkodom, hogy milyenek napjainkban az erős nők? Mit jelent ma a nők számára a függetlenség és miben nyilvánul meg az erejük? A feminizmus által kiharcolt önállóság és jogok már nem feltétlenül vannak…
-
Hogyan legyünk komolyak? Hát játékosan…
Egyszer egy olasz rádióműsorban a következő mondatot hallottam: az életben a komoly dolgok vagy a véletlenből születnek vagy játékból. Ez elgondolkodtató, vajon ez a komoly emberekre is igaz? Mennyiben befolyásolja életüket a kíváncsiság, mennyire tudják az egész életet játéknak felfogni és vajon mindezt megőrizni életük folyamán? Joggal gondolhatjuk azt, hogy a felelősségteljes munkát végző vagy nagy elismerésben részesülők emberek, mint a matematikus, biológus, fizikus, végtelenül komoly emberek. A koncentráció, a dolgok alapos átgondolása, valaminek a kiszámolás vagy a kutatás teszi ki nemcsak a hétköznapjaikat, hanem egész életüket. Sokáig ezzel én is így voltam, amíg el nem olvastam „Tréfál Feynman úr?” című könyvet, ami egy Nobel-díjas fizikus életéről szól. Egész életét…
