Egyszer tényleg mindannyian felnövünk? Csak lehet, hogy még nem tudjuk, hogy mikor és minek a hatására.

Minden író a saját életéből megélt történeteket veti papírra, vagy egy másik emberét, amit hallott vagy látott. De mi a helyzet a gyerekkönyvekkel? Azt kinek írják az írók és milyen megfontolásból? Talán a felnőtteknek, hogy jobban megértsék a gyerekeket? Vagy a gyerekeknek, hogy azonosuljanak azokkal az élethelyzetekkel, amit nemcsak ők élnek át, hanem valamennyi gyerektársuk? Esetleg az írók saját gyerekkorukat akarják „átdolgozni”?

Ezen néha elgondolkozom, amikor egy gyerekkönyv vagy ifjúsági könyv kerül a kezembe. Különösen akkor, amikor arról szól, hogy egy gyerek hogyan válik felnőtté.

Szabó Magda Születésnap című könyve pont egy ilyen kislány történetét írja meg, aki egy karácsonyi szünet alatt éli ezt meg.

A kis Bori minden szempontból egy gyermeki világot tart fenn maga körül, telis-tele rózsaszín álmokkal: a szerelemről, a barátságról, a szüleivel kapcsolatos viszonyáról. Számára minden egyértelmű, mint a mesékben, hogy ki a jó és ki a rossz.

Úgy érzi, hogy ébredező „felnőtt” világát még nem értik meg, így titokban a saját kezébe veszi sorsát. Érzelmeit egy fiatalember megjelenése gyorsítja fel, aki ugyanabba a házba költözik be, ahol ő és családja is él, illetve, ahol édesanyja a házfelügyelő. Plátói szerelembe esik az ő képzeletbeli szerelmével -Rudolffal- aki teljesen felforgatja érzelmi világát. Munkát vállal, csak azért hogy megvehesse élete első felnőtt ruháját, idősebb barátnőjével titokban szövetkezik, elhagyja gyermekkori szerelmét, eltávolodik osztálytársaitól.

Azt gondolom, hogy ezt az érzést mindannyian ismerjük, amikor tinédzser korunk közepén egy történés vagy egy felnőttel való találkozás olyan belső motivációt ad a felnőtté válás útjához, hogy magunk sem értjük, mi történik velünk.

Számos olyan helyzetet élünk meg, ahol még gyerekként gondolkozunk vagy reagálunk miközben még csak a szárnyainkat próbálgatjuk a felnőttek világának küszöbén.

Szabó Magda a könyv elején a kis Bori szemével láttatja ezt a gyermeki világot, aztán lassan óvatosan ebből a fekete-fehér világból átvezeti az olvasót a felnőttek univerzumába, ahol bizony már az árnyalatok az uralkodók. Megértjük, hogy egy idős néninek miért jelent olyan sokat a másokkal való törődés vagy miért nem tud egy osztálytárs továbbtanulni, illetve miért vállal magára minden munkát az egyik Borihoz hasonló kislány.

Vajon magunk mögött tudjuk hagyni a gyermeki világunkat felnőtt korunkban? Vagy szívesebben kapaszkodunk bele a saját álomvilágunkba, ahol egy barát soha nem árul el minket, ahol minden megkapunk amit szeretnénk és mi vagyunk a világ közepe?

Azt gondolom, hogy ezzel egyáltalán nem könnyű felhagyni felnőtt korunkban sem. Hiába tudjuk már, hogy nem vagyunk gyerekek.

Bori életében az igazi változás a Karácsony ünnepével köszönt be, amikor édesanyjával történő baleset miatt a sors egy szempillantás alatt bele rántja a felnőttek világába. Minden megváltozik körülötte, de leginkább benne. Dolgoznia kell, megértetnie magát családjával, felismerni azokat az embereket, akik tényleg szeretik őt és akik segítségére lehetnek, és felelősséget kell vállalnia. Illetve azt, ami számára a legnehezebb: beismerni, hogy ő még mindig gyerek.

Nagyon megható, ahogy egy kislány szemével érzelmileg mindezt átéljük a könyv olvasása közben, olyan, mintha újra gyerekek lennénk. Bizony nem egyszer nekem is megtelt a szemem könnyekkel. Számomra a könyvben a Karácsony egy jelkép. Magát az életet jelenti, ahol minden megtörténik, csak teljesen másképp, ahogy várjuk.

Ha felnőttként úgy döntünk, hogy inkább maradunk még gyerekek és a saját világunkban alszunk tovább, akkor nem fogjuk érteni, hogy mi miért történik.

Viszont, ha már tényleg úgy viselkedünk, mint egy felnőtt, az élet is hozhat meglepetést. Nem is kicsit, lehet, hogy pont az válik valóra, amit gyerekként álmodtunk meg…talán a saját képzeletbeli “Rudolfunk” is megjelenik, akármi vagy akárki is legyen az.

Szabó Magda: Születésnap című könyve alapján.