Életrajz

Hogyan legyünk komolyak? Hát játékosan…

Egyszer egy olasz rádióműsorban a következő mondatot hallottam: az életben a komoly dolgok vagy a véletlenből születnek vagy játékból. Ez elgondolkodtató, vajon ez a komoly emberekre is igaz? Mennyiben befolyásolja életüket a kíváncsiság, mennyire tudják az egész életet játéknak felfogni és vajon mindezt megőrizni életük folyamán?

Joggal gondolhatjuk azt, hogy a felelősségteljes munkát végző vagy nagy elismerésben részesülők emberek, mint a matematikus, biológus, fizikus, végtelenül komoly emberek. A koncentráció, a dolgok alapos átgondolása, valaminek a kiszámolás vagy a kutatás teszi ki nemcsak a hétköznapjaikat, hanem egész életüket.

Sokáig ezzel én is így voltam, amíg el nem olvastam „Tréfál Feynman úr?” című könyvet, ami egy Nobel-díjas fizikus életéről szól. Egész életét a tudományos kutatásoknak és a fizika oktatásának szentelte. Viszont ezt nem halálosan komolyan tette, hanem túlnyomó részt a játékon alapuló gyermeki kíváncsiság vezette őt abban, hogy folyamatosan valami újat tanuljon vagy olyan ismeretségeket kössön, ami egy számára ismeretlen világba enged betekintést.

Ki lehet ez a XX. századi polihisztor, aki nemcsak egy komoly kutató, hanem egy igazi playboy is volt?

Már gyerekkorában megmutatkozik benne a fizika iránti érdeklődés, ami abból áll, hogy idős emberek rádióit javítja. Ez nem kis elismerést jelent a kis tizenévesnek, hiszen leginkább azokat a rádiókat javítja, amelyeket a hivatalos szerelők már nem tudnak megcsinálni.

Nagyon szereti a fejtörőket, rejtvényeket, így aztán a megoldandó problémát sem bajnak vagy bosszúságnak éli meg, hanem játéknak.

A Princeton-ban töltött egyetemi évek alatt is feltűnik oktatóinak ez a nagyon sajátos megközelítése a „problémáknak”, ami oda vezet, hogy egy előadás keretében a fiatal Feynman Albert Einsteinnek és Neumann Jánosnak prezentál a kvantumfizikáról.

A II. világháború alatt katonai szolgálatot nem teljesít, de bekerül az atombombát megalkotó, Los Alamos-i kutatócsoportba! A Los Alamosban eltöltött idő alatt, szabadidejében az „atombiztosnak” vélt páncélszekrények kinyitásával foglalkozik gyakran megtréfálva kollégáit. Ez természetesen a hatóságokból is nem kis megrökönyödést vált ki, hiszen így fény derül az államtitkokat rejtő dokumentációk biztonságos őrzésének hiányosságaira.

Ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban még nincsenek digitális adathordozók, a legtöbb titkos kutatási anyag a páncélszekrények feltörhetetlenségén múlik, amelyek ráadásul nagy részben az ellenséges Németországból származnak.

A fiatal Feynman a páncélszekrények kinyitásának szakértője lesz, ismereteit eleinte a bűnözők által már kitapasztalt módszerekből veszi, aztán a matematikát hívja segítségül, de az emberi psziché működést sem átallot használni.

Egyik szórakoztatóbb esetet olvashatjuk a másik után. Ha kasszafúrásra adnánk a fejünket, itt tényleg rengeteg gyakorlati tudáshoz tudunk jutni a könyv olvasása közben!

Végtelen humor, életvidámság és tréfa kíséri őt egész életében úgy, hogy közben mindig nyitott a tanulásra.

A háború után oktatói állás vállal a Cornell egyetemen, ahol fiatal megjelenése és életvitele miatt nem sokban különbözik az ott tanuló diákoktól. Így lehetősége lesz a többi hallgatóval együtt részt venni egy idegen nyelvi kurzuson. Feynman itt sem hazudtolja meg magát, mikor aszerint dönt a portugál nyelv mellett, hogy a tanárnő egészen egyszerűen egy szőke bombázó…innen már nem is olyan meglepő, hogy nem sokkal később Brazíliában lesz lehetősége fizikát oktatni nyaranként portugálul, ahol a Copacabanára néző egyik hotelben szerez magának állandó szobát.

Sokunknak már ez is elég egzotikus lenne, egy fizika tanártól pedig igencsak meglepő életvitel, de Feynman még ennél is tovább megy: Rióban az egyik szambaiskola zenekarának tagja lesz úgy, hogy megtanul frigideira-n játszani (ez egy 15 centiméter átmérőjű nyeles tepsi, amit ütni kell, éles hangja jól kiemeli a szamba pergő ritmusát), miközben szabadidejében a PanAmerican légitársaság csinos légikisasszonyai társaságát élvezi a fent említett hotel azonos emeletén…

Hát nem csodálatos, hogy hová eljuthatunk azzal, hogy az életet egy nagy játéknak fogjuk fel, akár fizikusok vagyunk, akár átlagemberek? Gyerekként ülünk a játszószőnyegen, felnőttként miért nem tudjuk az egész Földet így tekinteni, mint egy óriási játszótér…?

Tegyünk egy próbát saját életünkben is, kezdjünk el valami újat tanulni, amit a kíváncsiság vezérel és ami jellegében, területét illetően a lehető legmesszebb van a mostani életünktől vagy hivatásunktól.

De ne feledjük, ne görcsöljünk rá, ha elakadunk, ne arra koncentráljunk, amit még nem tudunk, hanem arra, amit már sikerült elsajátítani.

Így olyan lesz, mint egy játék, hiszen csak a játékot szabad komolyan venni!

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük