-
A mesterség apáról fiúra száll, vagy mégsem?
Én azt hittem, hogy itt csak a kilátás lesz, amikor egy széles csigalépcső első fokára lépek, hogy feljussak a majdnem 25 méter magas kőtoronyba. Ahogy recseg a lábaim alatt a régi fából készült lépcső, úgy nézek felfelé és látom, hogy galériaszerűen kisebb kiállítótermek vannak emeletenként. Elérem az első szintet, ahol a vitrinek mögött iparosok által használt régi szerszámok vannak kiállítva, a falakon sárga portrék, néhol öt generációra visszamenőleg. Csak férfiakat látok, hosszú bajusszal, szigorú tekintettel, sötét felöltőben, világos ingben, sehol egy nő vagy egy lány, mindenhol a mesterség apáról fiúra szállt… A kiállított tárgyakba teljesen belefelejtkezem. Amikor egy fényképész kellékeihez érek, fel sem ismerem a mesterséget, hiszen már olyan nagyot…
-
Hogyan legyünk komolyak? Hát játékosan…
Egyszer egy olasz rádióműsorban a következő mondatot hallottam: az életben a komoly dolgok vagy a véletlenből születnek vagy játékból. Ez elgondolkodtató, vajon ez a komoly emberekre is igaz? Mennyiben befolyásolja életüket a kíváncsiság, mennyire tudják az egész életet játéknak felfogni és vajon mindezt megőrizni életük folyamán? Joggal gondolhatjuk azt, hogy a felelősségteljes munkát végző vagy nagy elismerésben részesülők emberek, mint a matematikus, biológus, fizikus, végtelenül komoly emberek. A koncentráció, a dolgok alapos átgondolása, valaminek a kiszámolás vagy a kutatás teszi ki nemcsak a hétköznapjaikat, hanem egész életüket. Sokáig ezzel én is így voltam, amíg el nem olvastam „Tréfál Feynman úr?” című könyvet, ami egy Nobel-díjas fizikus életéről szól. Egész életét…